De En Hu

Történeti kutatás

A föld a  legősibb természetes építőanyag, mely megelőzte a fából és kőből való építést is. A földépítészet egyidős a földművelő emberiséggel. Az első jelentős emlékek 8-10 ezer évvel ezelőttről származnak, a letelepedett életformához a földművelő embereknek és jószágaiknak állandó lakhely vált szükségessé. Az adott hely klimatikus adottságaihoz, természeti erőforrásaihoz alkalmazkodva a letelepült emberek épületeik megépítésekor használták a földet, mint építőanyagot. A földbe mélyített házak fölé ágasfás, szelemenes fedélszéket emeltek és földdel borították. A történelmi földépítészetet a száraz éghajlaton élők fejlesztették ki a legmagasabb színvonalon. Afrika és Arábia területén még ma is a vályog a fő építőanyag, de az asszírok, babiloniak, egyiptomiak, perzsák Amerikában az inkák , mayák és aztékok is mind alkalmazták a vályogot. Lakóházakat, kultikus istentiszteleti helyeket és fejedelmi palotákat készítettek vályogból. Monumentális építészeti alkotások, kultikus piramisok, földvárak és védőfalak építésénél is alkalmazták. Ezt igazolja a világ egyik legnagyobb alkotása, a Kínai nagyfal is, mely részben vályogból, részben kőgyámos vályogszerkezettel épült i.e 2000 évvel.

BŐVEBBEN

Kapcsolattartó

Dr. Márkus Gábor

Okleveles építészmérnök

Igazságügyi szakértő

Épületenergetikai tanúsító

Építési műszaki ellenőr

Felelős műszaki vezető

 

markus.gabor@mgepitesz.hu

+36-30/248-6210

Páll-Sámson Rita

Okleveles építészmérnök

Épületenergetikai tanúsító

 

samson.rita@mgepitesz.hu

+36-20/332-3025

 

Copyright © 2013 MG Építész - Minden jog fenntartva!
Tárhely & tervezés: Arteries Studio